Ötletek a kombinálható, több méretű járdalapok lerakásához

Milyen mintákban lehet lerakni a több méretből kombinálható járdalapokat?

Viszonylag közismert dolog az, hogy a járdalapok általában nagyobb méretűek, mint a térkövek, viszont az kevésbé közismert, hogy a nagyobb méret miatt a járdalapok tágítják a kisebb tereket, míg a kis burkolókövek a nagyobb tereken mutatnak jól. Mivel a több méretből kombinálható járdalapokra egyre nagyobb igény mutatkozik, ezért most ezek lerakásához adunk néhány ötletet.


Az okok, amiért egyre többen választják a járdalapokat

– A járdalapokat is elkezdtük ugyanazzal a színezett finomszemcsés felülettel gyártani, mint amivel a térkövek készülnek. Ezzel a járdalapok kiléptek a megszokott alkalmazási területekről, ami korábban szinte kizárólag a közterek fehér murvás tipegője, vagy az ipari létesítmények szürke betonlap burkolata lehetett. A járdalapok most ugyanolyan tetszetős felületűek és sokszínűek, mint a térkövek, méretük viszont jóval nagyobb. Emellett a járdalapok teherbírása és egyéb műszaki jellemzőik is ugyanolyan jók, mint a térköveké.

– A járdalapok vastagsága az alkalmazási területtől függően lehet 6 cm-es és 4 cm-es is. A vékonyabb lapok nagy előnye, hogy teraszra is lehet rakni, meglévő beton felületre is, vagy akár lapostetőre, tetőkert kialakításához.

– A térköveknél közismert méret kombináció a 30 x 20 x 6 cm-es, 20 x 20 x 6 cm-es és 20 x 10 x 6 cm-es kövek vegyes rakása. Ennek az összeállításnak a ‘nagy testvére’ is létezik például járdalapokból: a 60 x 40-es, 40 x 40-es és 40 x 20-as lapok kombinációja. A járdalapok nagy felülete miatt határozottabb színeket, tágabb tereket, több eleganciát mutat ez a megoldás. Egy jellemző helyezési minta ehhez a kombinációhoz:kombi color járdalap minta 1

A legnépszerűbb, a legelegánsabb, és a legviccesebb járdalap mintázatok

– A legnépszerűbb méret a 40 x 40-es és 40 x 20-as kombináció. Tény, hogy ez is mutat a legjobban:kombi color járdalap minta 2

– A legelegánsabb variáció az 50 x 50-es járdalap körbefuttatva 11.5 x 11.5-es Klassziko kockával, vagy fekete bazaltkockákkal.kombi color járdalap minta 3

– A legviccesebb a 3 különböző méretű járdalapból kirakott ‘szétcsúsztatott’ minta.kombi color járdalap minta 4

A felsorolt méretű járdalapok ára itt találhatók: Járdalap-árak.

Vélemény, hozzászólás?