Végre tavasz! Hogy mennyire imádjuk ezt, ugye? Lehet tenni-venni a ház körül. Meg lehet valósítani néhány újabb építési ötletünket. Például építhetünk teraszt. Vagy beépíthetjük a már meglévő teraszunkat. Izgalmas, kreatív dologba fogunk ezzel. De persze mint minden más építő tevékenységnél, itt is tudnunk kell, hogy mire figyeljünk az építéskor. Hát akkor lássuk, miről is van szó.
Mik a terasz építés alapelvei?
Hosszú távra szánjuk a teraszt, tehát itt is, mint minden építménynél, az első legfontosabb dolog, hogy stabil alap készüljön neki. Az esetleges talajmozgások általi következmények elkerülésére, kössük be a teraszt betonvassal a házalapba. Építsünk a ház szintjével azonos magasságú teraszt, beton alappal.
Gondoljuk jól át, hogy tényleg utólagos beépítést akarunk-e végezni. Jobb ötlet, ha inkább elbontjuk a jelenlegi teraszt és átgondoljuk a ház bővítését. Ezt azért javasoljuk, mert a terasz építése utólag okozhatja, hogy a ház valamelyik helyisége kevesebb fényt fog kapni. A másik, hogy nem valószínű, hogy a terasz alapja el fogja bírni, hogy falat építsünk rá. Továbbá a terasz tetejével is jelentkezhetnek nehézségek.
Igen, biztos, hogy mindent meg lehet oldani, tehát nyilván a terasz beépítésre is lehet találni megoldást. Ehhez azonban ténylegesen meg kell nézni a tervezéskor, hogy mi a célunk a terasszal.
Jogszabályok, amikről tudunk kell
Sok építési munkálatnál szükség van építési engedélyre. Ebben az esetben, amennyiben 1 méteres magasság alatt maradunk, nincs szükség ilyen engedélyre. Ha a terasz a kert szintjéhez képest 1 méternél magasabb, de 2 méternél alacsonyabb, akkor be kell jelenteni az építését. Ha pedig 2 méter fölé megy a magasság, akkor egy úgynevezett egyszerűsített engedélyezési eljárásra van szükség.
Amikor már elképzeltük, megterveztük, hogy milyen teraszt szeretnénk, és hogyan helyezkedjen el, akkor következő lépésként utána kell járni, hogy az úgy valóban megvalósítható-e. Miért is? Mert az önkormányzatok sokféleképpen szabályozhatják, hogy hová, mekkora teraszt építhetünk. Amire számítanunk kell, hogy joguk van meghatározni, hogy milyen távolságra építkezhetünk a szomszédos háztól és a telekhatártól. A másik, amit szabályozhatnak, hogy maximum mennyi lehet a beépített terület zöldterület aránya. Kell ugyanis majd maradnia egy minimálisan meghatározott zöldfelületnek, miután megépült a teraszunk.
Amikor ezekről tájékozódunk, akkor forduljunk a kormányhivatalokhoz, mert most már az ő hatáskörükbe tartozik ez a téma.
Ha a teraszt beépítjük és oldalfalat is emelünk hozzá, akkor az már épület bővítésnek számít. Bővítési engedélyt, terasz építési engedélyt 2017-től már nem kell kérni, amennyiben az épület alapterülete, a bővítéssel együtt nem éri el a 300 m2-t. De ettől függetlenül be kell jelenteni.
Télikert és terasz beépítési ötletek
Amennyiben a beépítés mellett döntünk, rendkívül kreatív megoldások születhetnek.
Ilyenek a télikert beépítése.
Vagy a terasz beépítése szobának.
Ez kibővíti a ház terét és igazán jól tud mutatni. Ilyenkor persze átkerül másik helyre a bejárat. A bővítést meg lehet például oldani úgy, hogy a korábbi teraszt teljesen elbontjuk, a padlóburkoló kivételével. A vázat, oldalfalat és az új tetőt pedig fenyőgerendából építjük. A tető belső burkolata lehet fózolt deszka. Érdemes világosra festeni, akár csak az ajtó, ablak kereteket, hogy világosabb hatást érjünk el összességében a térben.
Berendezési ötletek
A belső tér kialakításánál gondolnunk kell a fűtésre. Kiváló megoldás erre a kandalló. Igazán otthonos hangulatot teremt.
Gyorsan adja és biztosítja a tartós meleget, ami a kőzet- és üveggyapotnak köszönhetően hosszan tartja a szoba jó hőmérsékletét. Egy bármilyen más szobához hasonlóan ízlésünk szerint rendezhetjük be kanapéval, asztallal fotelekkel. Kialakíthatunk akár egy kis dolgozó sarkot is, polcokkal, íróasztallal. És hogy igazán természetesen érezzük magunkat itt, tegyünk bele személyes tárgyakat, emléktárgyakat, növényeket, bármi olyat, ami díszíti a helyiséget és felvidít bennünket illetve amit szívesen látunk, amikor ott töltjük a kellemes pihenő óráinkat.
Bármilyen stílusban megtörténhet a berendezés, a moderntől a klasszikus stílusig. Egy bevásárlókörút során beszerezhetünk különleges állólámpákat, amivel még inkább személyessé tesszük az új nappali megjelenését. De bekerülhet ide szép külsejű doboz, amiben apróbb holmikat tartunk. Vagy keretbe tett fotókat állíthatunk a párkányra. Tényleg csak a fantáziánkon múlik, hogy mit helyezünk el, ami aztán igazi örömöt jelent majd az ott tartózkodás idején.
Ha tehát arra vágyunk, hogy az életterünket kibővítsük, komfortosabbá tegyük, akkor bátran éljünk a beépített terasz adta lehetőséggel. Így egész évben használhatjuk ezt a helyiséget, hiszen lehet ez egy nyári hűsölő, ahol a tolóajtókat kinyitva, közelebb vagyunk a természethez. Vagy téli kuckó, ahol pattog a tűz a kandallóban és együtt nézzük onnan a családdal az üveg ajtókon keresztül a hóesést. Ennek létrehozására igényes megoldásokat tudunk találni. Javasoljuk, hogy mielőtt belevágnánk a építkezésbe, gondoljuk végig, hogy mik a lehetőségeink, mik az igényeink és mennyi pénzt tudunk rá szánni. Egyeztessünk teraszbeépítéssel foglalkozó szakemberrel. Az átgondolt tervek és a szakember segítségével való kivitelezés meg fogja hozni azt az eredményt, amit megálmodtunk.
Amennyiben pedig úgy döntünk, hogy a terasz beépítés házilag fog lezajlani – érdemes minőségi, időtálló anyagokat választani: Térkő árak.